Digitális eszközök és módszerek használata a történelem tanításában – Diósi Alojzia

Fogadó intézmény: Liceo Scentifico M. Curie

Helyszín: Giulianova, Olaszország

Időpont: 2022. március 14-18.

Az első nap egy ottani pályázati program keretében egynapos tanulmányi kiránduláson vettünk részt a 4. évfolyam diákjaival. (Olaszországban a gimnázium öt évfolyamos, tehát ők a mi 11-es diákjainkkal egykorúak.)

Úticélunk Castelli, az akkor még havas Alpok olaszországi legmagasabb csúcsainak töve; egy jelenleg 1500 lakosú, de a már részben felújított épületek alapján régen akár jobb napokat is megért hegyi kisváros volt; az olasz kerámiakészítés történelmi gyöngyszeme. Országos hírű és beiskolázású bentlakásos művészeti iskolával, valamint az iskola egyik melléképületében egy hasonló profilú, egyben világszínvonalú kiállítással büszkélkedhet. (Magyar alkotásokat is felleltünk, és a tárlatvezető, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, a legnagyobb elismeréssel emlegette Szentendrét mint a művészetek városát.) Bekukkanthattunk az iskolába is – az aula egyben kiállítóterem a diákok munkáiból, formaterveiből. Meglátogattuk a hivatalos kerámiamúzeumot is, valamint egy iparművész műhelyét.

A gyerekek pontosak és fegyelmezettek voltak. A buszon olasz kortárs slágereket hallgattak és énekeltek. A külvilág számára is élvezhetően és nem agresszív kulturális ráhatással. Hangulatos volt. A helyszíneken nem mindenki volt kifejezetten érdeklődő és motivált, de minden esetben jólnevelten viselkedtek.

A második-ötödik nap órákat látogattunk és kollégákkal konzultáltunk. Az iskola profilja gimnázium, a természettudományos orientációt árnyalják a humán prioritásokhoz kötődő vonások: az erőteljes művészeti irányultság, valamint az órarend alapján a humán tárgyak jelentős aránya: latin és olasz nyelv; utóbbi a magyar oktatással egyezően az irodalmat és nyelvtant jelenti; művészettörténet, filozófia, történelem.

Az iskolának kb. 1000 tanulója van, akik öt évfolyamon, átlagosan 20 fős osztályokban tanulnak. A COVID óta a tanítás bizonyos évfolyamokon 8:15-kor, másutt 9:10-kor kezdődik. Átlagosan egy tanulónak napi öt 60 perces órája van mindössze tíz perc szünettel 11-kor, amikor tízóraiznak. A diákok számára a tanítási hét hatnapos (szombaton is van tanítás), a tanárok azonban választhatnak egy heti szabadnapot. (Ottani mentorunknak pl. a csütörtök volt a szabadnapja.) Miután az iskolában csoportbontás nincsen, vagyis valamennyi szaktárgyat osztálykeretben tanulnak a diákok, az órarendkészítéssel harmonikusan összeegyeztethető e metódus.

Mivel a tanároknak szinte nincs lyukas órájuk, a tanári szoba funkciója eltér a hazai gyakorlattól. Inkább a röpke társasági élet fóruma, mint az iskolai munkavégzés színhelye. Nincsenek saját tanári asztalok, mindenkinek egy szekrénykéje van a dolgai tárolására. Számítógéppel felszerelt munkaállomás is mindössze kettő van.

Minden osztálynak saját terme van; a tanárok vándorolnak foglalkozásról foglalkozásra. A gyerekeknek nincs szekrényük. A kabátok a fogason vagy rajtuk – merthogy a COVID miatt nyitott ablaknál zajlott az oktatás, fűtés pedig nem igazán volt. Büfé nincs, menza nincs, a diák azt eszi-issza 11:00-11:10 között, amit otthonról hozott. Nem láttunk ettől eltérőt: az órán étkező diákot. Irigylésre méltó.

A környezettudatosság és az arra való nevelés általában jellemző az intézményre. A diákok többségében kulacsból ittak, otthonról hozták a szendvicset, gyümölcsöt. Az osztályokban nincs szemetes; csak a folyosón találhatóak szelektív gyűjtők. Szemetet nem láttunk a termekben még a nap végén sem.

Valamennyi termet webkamerával és kivetítő nagyságú érintőképernyős számítógéppel szereltek fel. E berendezés kiváltja a hagyományos táblát, a projektort és laptopot. Ezt az eszközt valamennyi órán változatos digitális funkciókra használták: feladatok megoldására, óravázlat írásra, óravázlat kivetítésre, prezentációra, képek kivetítésére és filmek vetítésére, drámapedagógiai produkció háttéranyagának megjelenítésére, stb. Valamennyi tanár mindennapi gyakorlatként viszonyult e segédeszközhöz. Ha technikailag valamiben elakadtak, számíthattak asszisztenciára valamelyik, e digitális területen járatos diák részéről. A hiányzókat a webkamera segítségével a tanóra elején behívták az órára.

Mindezzel összhangban a tanórák hangulata és szakmai tartalma a tanár-diák viszonyban konstruktív partneri kapcsolatot, valódi műhelymunkát jelenített meg.

A délutáni sávban 15 óra után szakkör jellegű délutáni foglalkozásokat szerveznek: művészetit: fotó, képzőművészet (e szakköri alkotásokkal díszítik a közösségi tereket), van kertépítés/kertrendezés és angol nyelvvizsgára felkészítő foglalkozás is. Ottlétünkkor ezek kevéssé működtek az éppen újra kritikussá váló COVID-helyzet miatt. Az első, Olaszország számára tragikus COVID hullámot követő további vírus-fázisokban, ha nem is volt karantén, célszerűnek tartották, hogy a diákok minél kevesebbet legyenek közösségben; csak a tanulmányok szempontjából legfontosabb foglalkozásokon vegyenek részt. Ez a délutáni foglalkozások elsorvadásához vezetett, amelyek újjáélesztése a következő, remélhetőleg a vírus által már nem fenyegetett időszak fontos feladata.

Olaszországban a COVID-ot a látogatásunk idején is komoly veszélyforrásnak élték meg. A biztonsági előírások sokkal súlyosabbak voltak, mint Magyarországon. Az iskolába csak úgy léphetett be vendég, ha ún. Green Pass-szal, vagyis Európai Uniós védettségi igazolással rendelkezett (utóbbit egyébként a közösségi közlekedésben és a vendéglátóipari helyeken is előírták, és a tapasztalataink szerint jórészt ellenőrizték is; pl. a távolsági buszra is csak így szállhattunk fel).

A bejáratnál kötelező volt a kézfertőtlenítés, és a testhőmérsékletet is megmérték. Az iskolában a teljes ottlét alatt kötelezően viselni kellett az FFP2 maszkot tanárnak, diáknak és a személyzetnek egyaránt – kivétel a tízórai szünet vagy a tanárok számára a reggeli erőgyűjtő kávézás időszaka. Minden osztályteremben falra szerelt kézfertőtlenítők voltak, továbbá egy fertőtlenítő sprayt és papírtörölközőt tartalmazó asztalka.

E nehéz helyzetben nemcsak fogadtak minket, hanem mindenki maximális kedvességgel és odafigyeléssel igyekezett törődni velünk. Akár tanárt, akár iskolai alkalmazottat, akár diákot kérdeztünk meg, mindenki a legteljesebb odaadással igyekezett segíteni, támogatni minket. Beleértve azt is, amikor egy váratlan okból át kellett szervezni egy tanórai látogatásunkat, s lényegében beestünk egy olyan kolléga foglalkozására, akinek pár perccel azelőtt még fogalma sem volt arról, hogy látogatói lesznek. Számomra ez a nyitottság és rugalmasság rendkívüli mértékben megkönnyítette a műfajból adódó szorongás feloldását, s egyben példaként szolgált arra, hogy egy hasonló szituációban melyek azok a jó gyakorlatok, amelyek mind a résztvevők, mind a fogadók számára harmonikus helyzetet teremtenek, s ezáltal optimálisan szolgálhatják a pályázati célok megvalósulását.