Poli




Job shadowing Baszkföldön – Limbek Réka

Május végén, június elején négy napot töltöttem Bayonne-ban, a francia Baszkföld jelentős fesztiváljainak otthont adó festői kisvárosban, a csokoládé francia fővárosában, Bordeaux-tól 150 km-re. A szomszédos óceánparti üdülőváros, Biarritz, talán jobban ismert, itt töltötte szabadságát Alain Delontól kezdve Jean-Paul Belmondoig rengeteg francia (és nem francia) híresség.

A fogadó intézményem a Lycée Louis de Foix volt, ami a magyar oktatási rendszernek körülbelül megfelelő szakiskolai, szakközépiskolai, illetve gimnáziumi képzést nyújt durván 1500 fiatalnak. Ennek megfelelően a tanári kar is nagyjából háromszor akkora, mint a Poliban, körülbelül 150 pedagógus kollégával. A szakközépiskolai és a gimnáziumi képzésen belül a diákok választhatnak „Európa-tagozatot”, ami az órarendben plusz két óra elfoglaltságot jelent a számukra. Ebből az egyik angol nyelvóra, ahol a hagyományos témák mellett kiemelt fontosságot kap Európa és az európai kultúra. A másik pedig egy angol nyelvű matematika óra, és elsősorban ez adta a kapcsolatot az Erasmus+ CLIL (Content and Language Integrated Learning) projektjéhez, aminek a keretén belül történt ez az utazás.

Ennek a manapság egyre népszerűbb tanítási módszernek a lényege, hogy egy tetszőleges szaktárgyat (például matematikát) egy idegen nyelven (például angolul) tanulnak a diákok, és így tulajdonképpen a két tantárgyat egyszerre, integráltan sajátítják el. Ebben az iskolában természetesen lehetőség van arra is, hogy a matek órák egy részét baszk nyelven hallgassák a tanulók.

Az angol és a baszk nyelvű matematika órák mellett francia nyelvű matek és fizika órákat is látogattam. Szembetűnő volt, hogy minden nem-tagozatos matematika óra is teljes osztálylétszámmal (30-32 fő) volt megtartva. Az iskola fő tanítási módszere felvállaltan a hagyományos, frontális oktatási modell, emellett viszont üdítő volt megfigyelni, ahogy a matematika oktatásába a programozást illetve a programozási nyelvek (főleg Python) használatát is beépítik. Általánosságban is elmondható, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra, a megoldási módszerek begyakorlására, mint a mögötte álló elmélet összefüggéseinek átlátására, megértésére.

Munkaszervezésben francia különlegesség a „rövid szerda”. Ilyenkor csak öt órájuk van a tanulóknak, más napokon akár hét-nyolc is lehet. Mivel az ebédszünet egy óra hosszú, ez azt jelenti, hogy (50 perces tanórákkal, 10 perces szünetekkel) délután 4-ig, akár 5 óráig is bent lehetnek az iskolában tanárok-diákok egyaránt. És ha már ebédszünet: a menzán az előételtől a desszertig a salátán át a mediterrán diéta jegyében változatos, ízletes, könnyű fogások közül lehet választani.

A látogatást lezáró munkavacsorán kiderült, hogy a francia kollégák is a saját oktatási rendszerük különböző problémáival küzdenek, mégsem tűntek elkeseredettnek, sőt. Nagyon tanulságos és pihentető volt ebben a nyílt, jókedvű, felszabadult környezetben ezt a néhány napot eltölteni.

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás